Chip 1996 April/CHIP 1996 aprilis (CD06).zip/CHIP_CD06.ISO/hypertxt.arj/9306/TIZEV.CD

Text File | 1995-04-19 | 17KB | 272 lines

          @VTíz év@N

          @VA számítástechnika hazai történetébôl@N

          A   történetet   érdemes   volna   tudományos  alapossággal,
          nemzetközi  összehasonlításokat  téve, eredményvizsgálatokat
          végezve  megírni.  Ezt  korszakos  jelentôsége is indokolná.
          Az   alábbi   írás   csak   ""történelem   alulnézetbôl"  --
          szubjektív   visszapillantás   egy  iskola,  a  ferencvárosi
          Leövey  Klára  Gimnázium  számítástechnikai  oktatásának egy
          évtizedére,   amely   természetesen  nem  választható  el  a
          ""nagy" történettôl.



          1983  tavaszán  sokadmagammal  ültem  a  Fôvárosi Pedagógiai
          Intézet  termében,  és  elôadást  hallgatunk  egy  rejtélyes
          teremtményrôl,  amelynek  kiosztására  vártunk:  hogyan  néz
          ki,  hogyan  használandó  a  HT-1080Z School Computer? Innen
          indul  a  történet:  a  hazai iskolaszámítógép-program, vagy
          másképpen    a   számítástechnikai-informatikai   közoktatás
          története.


           @VA hôskor@N

          Valószínûleg    nemcsak    én   kerülhettem   úgy   ebbe   a
          Tudományszervezési  és Informatikai Intézet által szervezett
          gépkiosztási  ceremóniába,  mint  Pilátus  a credóba, hiszen
          nem  nagyon  lehetett  ekkor számítástechnikai elôéletünk. A
          `70-es  években  végezvén  az ELTE-n, egy félévben tanultunk
          lyukszalagolvasóról,    ferritgyûrûs    tárakról    és   más
          hasonlókról,  majd  a  következô félévben jött a FORTRAN, és
          az  ODRA-1013-as.  Szerencsés esetben megírtunk egy, esetleg
          (ha  még  nagyobb  szerencsénk  volt)  kettô darab programot
          (mondjuk  prímszámok  ezerig  --  vagy valami ilyen mélységû
          dologra  kell  gondolni!),  ami  több  hetes  küszködés után
          futott is.

          Jó,   az   ember   esetleg   próbálkozott,   és  specmatekos
          osztályban  kísérletezett  folyamatábrákkal,  némi BASIC-kel
          (természetesen  szigorúan  ""szárazon",  gép  nélkül), minek
          eredményeképpen   igazgatója   a   TII  szíves  invitálására
          elküldte  a  már  említett  összejövetelre.  Ott  aztán  két
          (lehet  hogy  három)  óra alatt ""mindent" megtudott errôl a
          Híradástechnika  Szövetkezet által gyártott, pályázatnyertes
          s ezer példányban középiskolák között kiosztott masináról.

          Mondanom  sem  kell, rögtön voltak fanyalgó hangok is: miért
          pont  a  HT,  miért nem más, miért nem import stb.? (Érdekes
          persze  --  némileg  elôreszaladva  a  történetben  --, hogy
          amikor  szükségünk  lett volna komolyabb hardver-leírásra, s
          hosszas  utánjárással sikerült egyet szereznünk, a papírokra
          ilyesmi  volt írva, hogy TRS-80, meg VideoGenie, és mi mégis
          mindent  megtaláltunk  a  gépben...)  Tehát a gép (fiatalabb
          olvasóink  kedvéért):  Z80-as  processzorú  (ez egy valódi 8
          bites  proci  --  ebben  a  mûfajban  szerintem  a legjobb),
          órajele  1,7 MHz, a RAM 16 Kbyte (tényleg!), a ROM-ban BASIC
          interpreter    (sok   utasítással,   izgalmas   sororientált
          szerkesztôvel),  szalagos  háttértárral  (értsd:  közönséges
          kazettás  magnetofon  beépítve),  egy fekete-fehér tévé mint
          display  (64x16 karakterrel, de tudott 128x48-as ""grafikát"
          is),   nyomtató  nélkül.  Mindezt  58  ezer  forint  értéken
          (1983-ban!)   kellett  leltárba  venni.  (Ugyanez  a  diákok
          interpretálásában a mellékelt ábrán).

          Ezt  a  csodát  (ez nem gúny, tényleg annak éreztük, diák és
          tanár   egyaránt)  az  egykori  fotólabor  5  négyzetméterén
          helyeztük  el.  Jelesebb napokon a fizika elôadóban lehetett
          áhitattal  körülvenni  --  ez  volt  az elsô taneszköz, amit
          kedvelt  az ifjúság: nem odaterelni, de elzavarni volt gond.
          A  gép  kis  túlzással  éjjel-nappal  mûködött,  a szakkörök
          (természetesen  ""A  BASIC-nyelv alapjai" címû gyorstalpalók
          --     mi     más     lehetne     szoftver     híján:     az
          oktatóprogram-pályázat  nem  járt  meggyôzô eredménnyel) kis
          létszámúak  lehettek,  tehát  sokat  kellett  tartani.  S mi
          csináltuk  is,  hályogkovács  módjára,  diákjainkkal  együtt
          tanulva.   De   hamar   lett   segítség   is:   elindult   a
          Mikroszámítógép  Magazin;  az  egykori Ötletben volt BITlet,
          benne  a  Sorvezetôvel;  A Fizikai Szemlében Kovács tanár úr
          sorozata  A  számítógép  fizikai taneszköz címmel; a hajdani
          Számítástechnikában  a  Programozási forgácsok Szlávi Péter,
          Zsakó  László  és  mások  tollából; Marx professzor könyve a
          természet  játékairól;  az  Alcock  könyv  és folytatásai, a
          ""nyelvjárások".     Kibontakozott     a    TV-BASIC    nevû
          népmozgalom,  klubokkal  és  vizsgákkal  --  és  a  sort még
          folytathatnánk.

          Szükség  is  volt  erre, hiszen a gyerekek egy része rohamos
          tempóban    haladt,    s    kialakult    a   máig   érvényes
          munkamegosztás:  egyes  tudnivalókat  egymásnak  (és nekünk,
          tanároknak)  tanítanak,  néha  tanórán,  néha  csak  úgy. És
          persze  megjelentek  a  játékok  is  --  emlékszik  valaki a
          Galaxyra?  Bôvült  a  géppark  is,  kaptunk még egy HT-t (ez
          már  64  Kbyte-os  volt), vettünk két Primót, s átköltöztünk
          egy  15  négyzetméteres helyiségbe. A szakkörök mellett (már
          van  haladó  is)  matematika fakultációra is bejutott a gép:
          valószínûségszámítást,   numerikus   analízist  tanultunk  a
          faktosokkal.    Egy    ügyes,    fiatal    mérnök    színes,
          nagyfelbontású   grafikára   is   alkalmas  memóriabôvítôket
          gyártott  a  HT-hez,  vettünk  egyet, s megindult az iskolai
          Képújság  fantasztikus  hanghatásokkal  --  a  hanggenerátor
          programozása    volt    a    kedvenc.   Gépeink   rendszeres
          ""résztvevôivé"   váltak  a  nyári  címerezô  táboroknak  --
          meghökkentôen   jól   bírva  a  spártai  körülményeket  s  a
          fantasztikus igénybevételt.

          Egy  felmérésbôl  tudható,  hogy más középiskolák is valahol
          itt  tartottak 1985-ben: az iskolánkénti átlagos gépszám 3,9
          volt   (már   ekkor  is  nagy  szórással),  felettébb  tarka
          összetételben:  HT,  ZX-81,  Primo,  ABC-80, Spectrum, C-64,
          Homelab.  Ez  utóbbi  a Lukács testvérek fejlesztése, szerte
          az  országban  klubok alakultak építésére. A mikroMagazin, a
          BITlet  is  közölt  gépépítési  sorozatot,  nem  beszélve  a
          Rádiótechnikáról.   Sokunknak  épült  így  az  elsô,  nagyon
          kedves gépe.


           @VA Commodore-korszak@N

          1986-ban  bekövetkezett az elsô nagy áttörés -- és egyben az
          iskolák  mezônye  még  jobban  széthúzódott,  részben  a TII
          nehezen  követhetô preferenciái, támogatási rendszere miatt.
          A  kerület  jóvoltából  minden ferencvárosi általános iskola
          kapott  tíz  darab  C+4-est,  illetve C16-ost. (Kitérô: volt
          egy  újabb  iskolaszámítógép  pályázat, ezt nyerte a C16/+4.
          Persze  ezzel  újabb  viták indulnak -- miért nem a ProPrimo
          (ami színes), miért nem a Homelab-3, miért nem...?)

          Oktatási  tapasztalatainkra  való  tekintettel  gimnáziumunk
          sem   marad   ki  a  Commodore-áradatból,  azzal  a  csekély
          feltétellel,  hogy  vállaljuk  a  kerületi  tanárok, tanítók
          képzését.  (Az  új gépek eszmei értéke már 8000 forint körül
          volt,  magnóval,  könyvekkel, demókazettákkal.) Vállaltuk, s
          kollégáimmal  együtt  több  éven át tartottuk a tanári alap-
          és  továbbképzéseket.  A  gépek mellé vettünk egy nyomtatót,
          egy  floppymeghajtót  --  de  soknak is tûnt a 180 Kbyte, és
          milyen  gyorsnak  a lemez a kazettákhoz képest! Beszereztünk
          egy  ""hálózatot" is, így a becsületes osztályterem méretûvé
          növô   kabinetben   mindenki   használhatta   a  már  létezô
          programkínálatot,    nyomtathatta    remekmûveit,    amelyek
          kezdetben  kimerültek  az  új  grafikai  lehetôségekben való
          tobzódásban.  (Persze  csak  óvatosan használandó a dolog: a
          rendszerben RESET használata tilos, mert minden lefagy!).

          Egyre   jobban   sejtettük,   hogy   mit  kellene  csinálni:
          megjelent  Simonovits  Miklós  tankönyve,  Lôcs Gyula: @KBASIC@N
          @Kés   Kíváncsi@N-ja,  Szlávi-Zsakó   @KMódszeres   programozás@N-a,
          a      @KSzámítástechnika      középfokon@N,      a     Tudomány
          szoftver-különszáma,   voltak   Frey  Tamás  vándorgyûlések,
          megindultak   a   Nemes  Tihamér  Számítástechnikai  OKTV-k,
          kiállításokra,  konferenciákra  járhattunk. Számítástechnika
          fakultációt   indítottunk,   ahol   ugyan   még   mindig   a
          programozás  volt  a középpontban, de már a C+4 lehetôségeit
          próbálgatva  elôkerült a szövegszerkesztés, táblázatkezelés,
          adatkezelés  is.  Ez  volt  ugyanis  a  ""+4",  a  beépített
          programok   gyûjteménye,  egy  ""üzleti  grafikai"  modullal
          kiegészítve.

          Ekkorról   datálódnak   az   elsô   tanulói  csalódások  is:
          kiderült,  hogy  itt is tanulni kell, például a programozási
          tételek  számonkérhetôk, ezzel szemben nem találhatók ki egy
          pillanat  alatt.  Bekapcsolódtunk  a  Simonovits--Török féle
          @KA     számítástechnika     matematika-orientált     oktatása@N
          kísérletbe,     próbálkoztunk     geometriát,    matematikai
          statisztikát,   problémamegoldást   géppel   tanítani.   ÖDK
          (Öntevékeny   DiákKör)   alakult:   terepasztalt  építettek,
          videót   feliratoztak,  szakköröket  tartottak  kisebbeknek,
          számítástechnikai    tábort    szerveztünk.    Vettünk   egy
          TechnoMIR  interface  rendszert,  s  a  fakultáción mértünk,
          vezéreltünk,   szabályoztunk.  Meglátni  és  megszeretni  az
          Enterprise-t  egy  pillanat  mûve volt, két gépünk a tanulók
          kedvence  lett. A Leövey-napokon nem számított rendezvénynek
          az,  ahol  nem  volt  (tetszôleges  szerepben)  legalább egy
          masina.


           @VPC-k az iskolában@N

          1988  volt  a  második nagy váltás éve. Felismerve, hogy nem
          várhatunk  újabb gépeket ""felülrôl", más irányban kerestünk
          segítséget.  Egy  bankkal kötött együttmûködési megállapodás
          keretében  három  darab XT-hez jutottunk (nagyon tiszteletre
          méltó  teljesítményûek  voltak: 4,77/8MHz, 640 Kbyte RAM, 32
          Mbyte  merevlemez,  Epson  FX-1050  nyomtató). Ehhez vettünk
          még  három gépet árleszállításon -- ekkor már ez is volt --,
          s így berendeztük a második kabinetet.

          A  banki  igények  alapján, az ottani szakemberekkel közösen
          terveztük  meg  az  1988/89-es  tanévben indított gyakorlati
          fakultációnkat,  amely  a  keresztségben a @KSzámítógépkezelôi@N
          @Kismeretek  IBM  PC-n@N fantázianevet  kapta. Tartalma  ma  már
          triviális:         DOS-alapismeretek,        segédprogramok,
          szövegszerkesztés,   adatbázis-kezelés,  táblázatkezelés,  a
          programozás  elemei,  integrált szoftverek. Akkor rengeteget
          kellett   hozzá   tanulnunk.  Hályogkovács  mivoltunk  egyre
          inkább  zavaró  volt, ezért kollégáimmal szépen, fokozatosan
          elvégeztük   az  ELTE  számítástechnikai  tanári  kiegészítô
          szakát.     Aktualizált,     karbantartott,    rendszerezett
          ismeretekkel már bátrabban álltunk ki a gyerekek elé.

          1988-ban    volt   még   egy   újításunk:   számítástechnika
          tagozatos     osztályt     indítottunk,     alapvetôen     a
          Simonovits--Török    szerzôpáros   tematikájára   építve   a
          képzést.  Az  osztály  nagyrészt az ekkor elôször -- s azóta
          évrôl  évre  rendszeresen  --  megrendezett  Leövey Software
          Kupán   résztvevô,   helyezést   elérô  budapesti  nyolcadik
          osztályos  gyerekbôl  állt  össze.  (Az érdeklôdés bennünket
          is  meglepett:  már  az  elsô  versenyre  is  a  fôváros  13
          kerületébôl 147 programozó-palánta nevezett be).

          Innen   kezdve   az   amúgy   sem   lassú  események  nagyon
          felgyorsultak.   Az  irodalom  szinte  követhetetlenné  vált
          (bár  az  igazán  didaktikus könyvek még mindig hiányoznak),
          folyóiratok  születnek  és szûnnek meg vagy alakulnak át (és
          emelkedik    az   áruk,   a   könyvekével   együtt,   olykor
          szemérmetlen  magasságokba).  S  akkor  még nem beszéltünk a
          szoftverek   és   a  hardver  drámai  tempójú  változásáról.
          Egerészve    szkennelünk,    lézernyomtatunk    és   BBS-hez
          fordulunk,   LCD-kivetítôn   mutatjuk   a   8.9-es  verziót,
          vadásszuk a vírusokat, a CD-ROM árakat tanulmányozunk...

          Megjelentek   az   igazi   szakkiállítások   (ahol   egykori
          tanítványaink    mára   már   kiállítók)   --   kínálatukkal
          inspirálnak,  de  szinte  már riasztanak is, különösen ha az
          iskolák  érdemben  nem javuló anyagi lehetôségeit tekintjük.
          Sikeres   szakmai  záróvizsgát  (érettségit)  tett  az  elsô
          fakultációs  csoportunk.  Ennek  alapján  a Szakképzési Alap
          pályázatán  1990-ben  nyert 1,8 millió forintból a Commodore
          termet  AT-kel  rendeztük  be. Ebben az évben indult az elsô
          évfolyamunkon   az   informatika  tárgy  oktatása,  ahol  az
          alapvetô  cél  a  kedvcsinálás, a lehetôségek felvillantása,
          az orientálás -- felhasználói szempontokra figyelve.

          Kidolgoztuk  egy  elméleti  jellegû  programozói  fakultáció
          tematikáját.  Miközben  a  ferencvárosi általános iskolák öt
          darab   AT-t  kapnak,  még  mindig  megoldatlan  az  iskolai
          ""szoftver-krízis":  a  gépek  még  csak  megszerezhetôk, de
          programvásárlásra  nem  jut  pénz,  s pályázatokon ez nem is
          támogatott  cél.  Fejünket  a homokba dugjuk: ma sem veszünk
          tudomást  arról,  hogy  az  iskolák nagy része nem jogtiszta
          szoftverekkel  dolgozik  -- s ennek vannak hátrányai, etikai
          vonatkozásai is.


           @VMa@N

          Egy  újabb  együttmûködési megállapodás, s egy újabb sikeres
          Szakképzési   Alap   pályázat  eredményeképpen  immár  három
          szaktantermünk  van,  egy külön folyosó az iskolában (ez már
          az  ötödik helyünk az épületben). A tanulók 25 darab 286-os,
          10  darab  386-os  gépen  dolgozhatnak Novell hálózat alatt.
          Négy    számítástechnikai   tantárgyat   oktatunk:   alapozó
          informatika,  elméleti,  illetve gyakorlati fakultáció, és a
          tagozatos osztály).

          A  gépeket rendszergazda felügyeli (egykor ô is tanítványunk
          volt),     szakkönyvtárunk,     szertárunk    van,    néhány
          ""lyukasórás"  géppel.  Túl vagyunk a harmadik szakmai és az
          elsô  tagozatos  osztály  érettségijén,  valamint  a hatodik
          Leövey   Software   Kupán.   És   mindeközben  érdeklôdéssel
          figyeljük  a  Nemzeti  Alaptanterv-vitákat: ""lenni vagy nem
          lenni"  a  kérdés  -- mármint legyen-e informatika tárgy, és
          ha  igen,  milyen tartalommal. (A kérdésrôl lásd a számtalan
          helyi,  mûködô tantervet.) Vannak ""világbanki" iskolák, van
          már    Informatika-Számítástechnika    Tanárok   Egyesülete,
          békéscsabai   INFO-konferenciák,   PC-ABC  és  Enter,  Turbo
          Pascal   7.0,  Windows  3.1,  jön  az  586-os  és  az  Alpha
          processzor... Vajon hol tartunk tíz év múlva?

          @KBánhegyesi Zoltán@N